A spanyolnátha Budapesten

  • Main
  • A spanyolnátha Budapesten

A spanyolnátha Budapesten

Géra Eleonóra
คุณชอบหนังสือเล่มนี้มากแค่ไหน
คุณภาพของไฟล์เป็นอย่างไรบ้าง
ดาวน์โหลดหนังสือเพื่อประเมินคุณภาพของไฟล์
คุณภาพของไฟล์ที่คุณดาวน์โหลดมาเป็นอย่างไรบ้าง

Selyempapírba csomagolt utcai telefonok, álarc, korán záró kávézók, „numerus clausus” a villamosokon és a temetéseken. Ilyen és ehhez hasonló intézkedések voltak érvényben Budapesten, a rettegett spanyolnátha tombolása idején - derült ki egy a Budapesti Negyedben megjelent tanulmányból.


 


Magyarországon meglehetősen kevés szakirodalom olvasható az 1918-as spanyolnátháról, annak ellenére, hogy a téma a Távol-Keletről érkező madárinfluenza nyomán egyre nagyobb figyelmet kapott az utóbbi évtizedekben. Géra Eleonóra elsősorban a Fővárosi Közgyűlés jegyzőkönyveit feldolgozva mutatott rá a budapesti vezetésnek a járvánnyal kapcsolatos intézkedései körül kialakult parázs vitáira, az egymásnak feszülő ellentétes véleményekre és a folyamatos bűnbakkeresésre.


A feltételezések szerint a betegséget amerikai katonák vitték magukkal, míg az európai kontinensre Franciaországon keresztül érkezett, onnan előbb Észak-Olaszországba húzódott, majd elérte Svájcot és Németországot. A föld teljes lakosságának 20-40 százalékára kiterjedő pandémia által szedett áldozatok pontos számára csak becslések vannak, de a konzervatív számítások szerint is sokkal több emberéletet követelt (20-50 millió, esetleg 100 millió), mint az első világháború.

ภาษา:
hungarian
ไฟล์:
EPUB, 80 KB
IPFS:
CID , CID Blake2b
hungarian0
อ่านออนไลน์
กำลังแปลงเป็น อยู่
การแปลงเป็น ล้มเหลว

คำที่ถูกค้นหาบ่อยที่สุด